″
Blokk-kérdések

Ez év márciusában az Országgyûlés hozzájárult a paksi atomerõmûben új blokk, blokkok létesítésének elõkészítését szolgáló tevékenység megkezdéséhez. A parlamenti határozat elvi jóváhagyást jelent, az ezt követõen megindult – Lévai-projekt néven futó – szakmai munka során pedig olyan felvetésekre kell majd választ adni, mint hogy milyen beruházási, finanszírozási konstrukció képzelhetõ el, hogyan illeszthetõ rendszerbe az új atomerõmûvi blokk, melyek a környezetre kifejtett hatások, vagy ki legyen a nukleáris technika szállítója? A Lévai-projekt konkrét feladatairól Hamvas Istvánnal, a Paksi Atomerõmû Zrt. mûszaki vezérigazgató-helyettesével beszélgettünk – elsõként arról, hogy a parlamenti döntés milyen felhatalmazásokat adott az új atomerõmûvi blokk(ok) építésének elõkészületeihez?

– Az Országgyûlés március 30-i határozata még nem azt jelenti, hogy megvannak az engedélyek, és el lehet kezdeni építkezni Pakson. A parlamenti döntéssel azonban – amely egy fontos elvi hozzájárulást jelent a nukleáris energetika hazai bõvítéséhez – a tervezett erõmû-beruházás elindulhat azon a hosszú úton, amit a magyar jogszabályok jelölnek ki. Amikor a szükséges hatósági – nukleáris, környezetvédelmi, energiai termelõi, vízügyi és építészeti – engedélyeket megszereztük, akkor mondhatjuk majd, hogy zöld utat kaptunk az építésre. A politikai akarat egy ilyen nagy horderejû beruházás esetében eleve meghatározza azt, hogy sikeres lesz-e a munka, mert „ellenszélben” nem lehetne megvalósítani az atomerõmû kapacitásbõvítését. A Lévai-projekt sok feladatot tûzött ki, s ezek egészen addig tartanak, amíg az erõmû létesítésére szóló tenderkiírás értékelése meg nem történik. A projekt öszszeszedte a tennivalókat, és kilenc munkacsoportba osztotta szét. A súlya miatt az egyik legfontosabb feladat annak végiggondolása, hogy egy ilyen beruházást hogyan lehet finanszírozni. A parlamenti elõterjesztés, ami lényegében egy megvalósíthatósági tanulmány volt, már tartalmazott efféle pénzügyi elemzést, de a végleges finanszírozási konstrukció kialakításától még messze vagyunk.

– Milyen lehetséges változatokban gondolkodnak?
– Az alapkérdés az, hogy a tulajdonos, az MVM egyedül finanszírozza a beruházást vagy szakmai befektetõkkel közösen. A Lévai-projekt egyik munkacsoportjának ezekre a kérdésekre kell részletes választ adnia, vizsgálnia kell, hogy nekünk melyik változat lenne optimális, milyen befektetõi szándékok vannak, vegyes finanszírozás esetén a befektetõk mekkora tulajdonrészhez jutnának. Szét kell választani a szakmai befektetõk és az atomerõmûi technológiát szállítók személyét, noha ez a kettõ sokszor egybeeshet. A piacon több olyan nagy tõkeerejû energetikai céget találhatunk, amelyek nem szállítók, de rendelkeznek atomerõmûüzemeltetési tapasztalatokkal, és erõforrásaikat felhasználva bõvítenék piacukat, és érdekükben áll, hogy termelõi kapacitásuk legyen Magyarországon, s ne a Németországban megtermelt villamos energiát kelljen eladniuk itt. De hogy valójában kik, és milyen ambíciókkal, tervekkel, ajánlatokkal érkeznek majd hozzánk, az még a jövõ zenéje. Nem kis beruházásról beszélünk: elemzéseink alapján egy ezer megawatt teljesítményû blokk beruházási költsége 900 milliárd forint körüli, két blokk megépítése esetén ennek duplájával, azaz 1800 milliárd forinttal kalkulálhatunk.

– Melyik engedély megszerzése lesz a legrázósabb feladat?
– A legnagyobb falat a környezetvédelmi és a telephelyengedély megszerzése, ezeknek az MVM tulajdonrészében kell maradniuk. Pakson négy blokk épült és több mint húsz éve üzemeltetjük õket, s egy olyan monitoringfolyamat zajlik ezekben a létesítményekben hosszú évek óta, melyek adatai kiválóan alkalmasak arra, hogy bemutassuk az új blokk vagy blokkok építésével összefüggõ, várható környezeti hatásokat. Úgy is fogalmazhatnék: ez a monitoring-adatsor igazolja, hogy a hetvenes években megtervezett és 1982 óta üzemelõ atomerõmûnek a környezetre gyakorolt hatása lényegében kimutathatatlan. Persze a környezetvédelmi engedélyeztetési folyamatnak léteznek nem szakmai aspektusai is, ilyen például a társadalmi elfogadtatás, s az ezzel járó közmeghallgatások lebonyolítása.

– Korábban jó néhány olyan felmérés látott napvilágot, ami azt mutatta, hogy a magyar társadalomban igen magas arányú a nukleáris energetika elfogadottsága. A tervezett beruházásnál számolnak-e azzal, hogy magukat zöldeknek nevezõ csoportosulások, mozgalmak torpedózni fogják a paksi bõvítést?
– Amiért én e tekintetben optimista vagyok, az éppen az ön által használt kifejezés: „magukat zöldnek nevezõ mozgalmak”. Úgy gondolom, különbséget kell tenni a környezetvédelem és antinukleáris viselkedés – ami szerintem nem is „zöld” és nem is környezetvédõ – között. A környezetvédelemmel hivatásszerûen foglalkozó szakemberek állítják ma már világszerte, hogy a klímaváltozás elleni küzdelemben a megújuló energiaforrások mellett a nukleáris energetika a másik alappillér. Magyarországon persze nem emiatt mondható immár hagyományosan magasnak az atomenergia alkalmazásának elfogadottsága. Kétségtelen, hogy egyre több tényezõ erõsíti a nukleáris technika iránti rokonszenvet, s most említhetném a klímaváltozás vitathatatlan jelenségeit, az év eleji rekordméretû kõolajárakat, az elzárt gázcsapokat, vagy azt a felismerést, hogy nem függhetünk csak a fosszilis energiahordozóktól.

– A paksi bõvítés ugyancsak lényeges kérdése, hogy az új blokk(ok)at miként lehet majd beilleszteni a villamosenergia-rendszerbe?
– A legfontosabb kérdések közül valóban ez a harmadik a sorban. Korábbi elemzéseink azt mutatták, hogy egy 1000 megawattos blokk még beilleszthetõ a hazai rendszerbe, 1600 megawattnál azonban már szüksége lenne az egész régiónak arra, hogy gondoskodjunk a tartalékolásról. Ahhoz a kérdéshez tehát, hogy mekkora teljesítményû legyen a megépülõ erõmû, hozzá kell tennünk azt is: vajon hogyan alakul a régióban a villamosenergia-termelõi kapacitás, és Magyarországon miként alakul a villamos energia keresleti oldala? Vizsgálni szükséges, hogy a környezõ országokban milyen erõmûvi beruházások várhatóak, és ezek között mi versenyképesek leszünk-e? Komoly piaci elemzést kell végeznünk és az eredmények tükrében tudjuk majd eldönteni, hogy milyen egységteljesítményû blokkot építsünk. Az elemzéseknek nyilvánvalóan része az is, hogy ennek az új létesítménynek a tulajdonosi köre milyen szerepet kaphat a régióban, hiszen ha olyan befektetõ érkezik Paksra, amelynek mondjuk Szlovákiában és Dél-Kelet-Európában is árampiaca van, az nagy valószínûséggel képes lesz megoldani a regionális tartalékolás problémáját is. Hozzáteszem, tíz éven belül erre akkor is megoldást kell találnunk, ha egyáltalán nem építenénk új erõmûvi blokk(ok)at.

– A jelenleg négy reaktorblokkal mûködõ paksi atomerõmû létesítését tartják az elmúlt századvég egyik legjelentõsebb hazai beruházásának, mérnöki alkotásának. Bizonyára a bõvítés is hasonló nagyságrendû építkezés lesz. Mit üzen az olvasóinknak, mire hívná fel a figyelmüket?
– A paksi bõvítés valójában egy hatalmas lehetõség a hazai iparban dolgozó szakemberek számára is. Így nemcsak az itt dolgozó kollégáimnak, hanem a beszállítást vállaló hazai cégeknél dolgozó szakembereknek is alaposan fel kell készülniük. A jelenlegi nemzetközi gyakorlat szerint a leendõ szállítók is nyitottak abban a kérdésben, hogy a technológiát tõlük megrendelõ országban igyekeznek beszerezni fontos eszközöket és szolgáltatásokat. Öszszegezve: ahhoz, hogy a paksi beruházás érdemben elindulhasson, majd a tervezett módon ütemesen haladhasson, nagy szükségünk van a hazai mérnöktársadalom aktív, és támogató hozzáállására is.