http://nol.hu/cikk/497026/
Állami támogatásból épült monoki és taktakenézi "díszletházakról" számol be a tegnap megjelent HVG. Az újságíró, Sághy Erna azt állítja: "a kiszolgáltatott családokat úgy hajszolják bele a csalásba, hogy arról csaknem minden hatóság tud". A lap szerint Monokon szociálpolitikai támogatásból létesített négylakásos társasházakat adott el egy építési vállalkozó népes arlói, sajókazai, hangonyi és putnoki családoknak. A tiszaújvárosi OTP-fiókban egyenként 4,6 és 5 millió forint közötti szerződést kötöttek a családokkal a lakásépítési kedvezményről. Monok határában közben nyílászárók nélküli, csupasz falakból álló hosszú épületeket emeltek, de a téglákat nem köti habarcs, az értékesebb építőanyag akár egyetlen éjszaka alatt visszabontható. A vásárlók nem titkolták: gyermekenként százezer forintért adták el a nekik járó állami támogatást. Taktakenézen hasonló módon több tucat lakatlan építményt húztak föl az utóbbi időben, melyekre a szerencsi jegyző és az építési osztályvezető aláírásával adtak ki használatbavételi engedélyeket. A hivatal emberei azt nyilatkozták: egyetlen házat sem tekintettek meg, a határozatok az építtető által megbízott műszaki vezető szakvéleménye alapján készültek. Az utoljára épült monoki "díszletházak" esetében azonban a műszaki ellenőr nem akarta megírni a szakvéleményt, ezért életveszélyesen megfenyegették, mire ő feljelentést tett. A szerencsi jegyző ezt követően leállíttatta az építkezést és nyomozás indult. A HVG szerint a rendőrség a taktakenézi L. József és a taktaharkányi R. Zsolt építési vállalkozók ellen folytat eljárást. A lap úgy tudja, a vállalkozók a szociálpolitikai csalásból származó pénzt helyezték ki az uzsorakölcsönökbe.
http://hvg.hu/itthon/20080625_szocpol_roma_nyomor.aspx
Kik lehettek a nyilvánvalóan hamis szakvéleményt megíró műszaki vezetők?
Mérnökember vetemedhet ilyen szörnyűségre?
Vagy csak az építtető aláírásukat és adataikat hamisította volna rá a szakvéleményre?
Reménykedjünk, hogy az utóbbi variáció legyen az igaz! Még elképzelni is szörnyű, hogy műszaki vezetők, műszaki ellenőrök ilyen szörnyűséghez adnák nevüket!
|